Az Év embere a megyében 2015 díjazottja a mátészalkai Novák család

    Az Év embere a megyében 2015 díjazottja a mátészalkai Nobilis Zrt. százszázalékos tulajdonosa, Novák Tibor, a céget vezérigazgatóként irányító Novák Tiborné Erika és az export- és marketing teendőkért felelős két lányuk, Éva és Mariann lett, jelentette be a gála két főszervezője, Máthé Csaba és Nagy Gábor. Az ünnepélyes díjkiosztó gálát a X. Nyíregyházi Borbál keretében 2016. február 27-én, szombaton 19 órától Nyíregyházán a Zilahi-teremben tartják.
A jubileumi, tízedik Év embere a megyében díjazottja a magyar aszalványok hazai és világpiaci sikerét megalapozó Novák család lett, akik nevüket, a latin Nobilis után választották, ami nemest, illetve jó hírűt jelent. A céget egykoron a fábiánházi téesz elnök Novák Tibor alapította, aki a kezdetekkor a dohányszárítóból alakította ki az almaszárítót. Felesége a cég irányításában segít, két lánya Calgaryból és Dubajból intézik az export- és marketingteendőket. Éva olajmérnök, Mariann pilóta férje révén került a távoli országba, de ahogy ők mondják, a laptopnak mindegy hol van! Közel negyedszázada családi vállalkozásként működik a szárított gyümölcsök, magvak gyártásával és forgalmazásával foglalkozó társaság, amely 500 szatmári, nyírségi termelőnek ad biztos megélhetést, miközben a csúcsidőben közel 100 főt foglalkozató cégnél folyamatos az innováció, a termékfejlesztés, a csúcstechnológia alkalmazása. Ennek köszönhetően a szabolcsi jonatánalma, a kántorjánosi fürtös meggy, a milotai dió, a szatmári szilva új eljárások, szabadalmak, termékfajták bevezetésének köszönhetően eljutott a világpiacra. A cég 16 európai ország mellett Brazíliától Japánig számos országba eljutott, belépett az Egyesült Államok piacára és megnyílt az értékesítési lehetősége az ázsiai piacok felé. A Nobilist a világon a magyar élelmiszeripar megbízható és minőség iránt elkötelezett reprezentánsaként tartják számon. A Nobilis nemcsak a finom és szép termékek előállításán fáradozik, mindez egy egészségtudatos szemlélettel párosul. Szatmári emberként Novák Tibornak meggyőződése, hogy ebben a térségben terem a legfinomabb alma, meggy és szilva, ezek feldolgozása, hazai és világpiacra juttatása a cég központi feladata. Karitatív tevékenységükként kiemelkedik az SOS Gyermekfalu támogatása, amellyel elnyerték az Arany fokozatú támogatói díjat.

EMLÉKEZTETŐÜL AZ EDDIGI ÉV EMBERE A MEGYÉBEN DÍJAZOTTJAI:

Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója,
dr. Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója,
Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője,
dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója, és Bencze Antal, a Ke-Víz 21 Zrt. vezérigazgatója,
Marso Kft. tulajdonosai ? Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor-,
Balogh István, a Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója, Balázs Attila, az MTVA fotóriportere (különdíj),
Bige László, a Bige Holding cégcsoport tulajdonosa,
Master Good cégcsoport tulajdonosai, Bárány László, ifj. Bárány László és Bárány Péter.
Szabó Gabriella, a McDonald?s nyíregyházi üzletvezetője

– kamreg[kukac]szabkamponthu –
– Foto: szabolcsihirponthu –

Hosszú Katinka és Cseh László 2015 legjobb sportolói

A férfiaknál Cseh Lászlót, a nőknél pedig Hosszú Katinkát választották a 2015-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson. A tavalyi év legjobb magyar sportolóit és edzőit ünnepelték csütörtökön este a Nemzeti Színházban sorra kerülő M4 Sport – Év sportolója gálán.

Vad Fruttik koncert Miskolcon január 22-én

“Az a problémás, amiben élünk” – jön a Vad Fruttik új lemeze

Két év után új nagylemezt adott ki 2015 december 15-én az egyik legnépszerűbb hazai zenekar, a Vad Fruttik. Tudom milyen című albumukat a zenekar 2016 január 22-én, Miskolcon (Helynekem) mutatja be. A zenekar az új lemezzel ez alkalommal is hozzá tud tenni az eddig megismert Fruttik-képhez.

Likó Marcelltől – a zenekar szövegeiért is felelős frontembertől – már megszokhattuk, hogy dalaiban boncasztalra helyezi az életünk feldolgozásra váró, nehezen megfogalmazható érzéseit. A Tudom Milyen lemezen újabb határokat feszeget a zenekar erős társadalomkritikai szókimondással.

“Az album a rendszer tehetetlenségéről szól az én olvasatomban. Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba, nem úgy működünk, ahogy elvárnák tőlünk, ahogy megterveztek minket. Jobb esetben már nem érezzük azt, hogy velünk van baj. Rosszabb esetben, elfojtjuk, titkoljuk azt, amiről úgy érezzük, hogy a gyengeség jele; vagy azt kérdezgetjük magunktól, hogy miért nem vagyunk elég jók? Jó esetben ráérzünk arra, hogy az a társadalmi struktúra amiben létezni kényszerülünk, nem gondoskodik mindenkiről, és rálátunk : az a problémás, amiben élünk, nem pedig mi – bármennyire is el akarják velünk hitetni az ellenkezőjét. Ebben a pár mondatban képzelem el az összes dalt – a hiba amit el akarunk/akarnak titkolni” – mondja Likó Marcell, akiről idén Bunkerrajzoló címmel életrajzi írás jelent meg.

A vadfruttik.hu oldalról, az iTunes-ról, a GooglePlay-ről, és az Amazonról megvásárolható, a Deezeren, a Spotify-on és természetesen a youtube-on is meghallgatható, tíz számos Tudom Milyen dalait a közönség először a tripla budapesti lemezbemutató koncerten, december 27-én, 28-án és 29-én az Akvárium klubban hallhatta első alkalommal. Az országos lemezbemutató turné január közepén indul.

A turné első állomásai:
Január 15-16. Veszprém / Expresszó
Január 22. Miskolc / Helynekem
Január 23. Zalaegerszeg / Keresztury AMK
Január 29-30. Pécs / Pécsi Est Café

Az öttagú Vad Fruttik a hazai klubos-fesztiválos színtér egyik legsikeresebb-legkedveltebb zenekara. A Fruttik zenéje színes, több stílust keresztező, hol odalépősebb, hol finomabb, hol érzelmesebb, hol ironikusabb, gitárcentrikus, izgalmas elektronikával megtámogatott zene. Az együttes 2005-ben tűnt fel Szerelmes dal című számával, melyet 2006-ban követett a Vad Fruttik debütáló nagylemeze, a Rózsikámnak digitálisan – rajta többek közt a Sárga zsiguli, vagy a Nekem senkim sincsen – melyek komoly országos ismertséget hoztak a veszprémi zenekarnak. 2008-ban jött az Egy éjszaka Bohémiában, majd a Lehetek én is című dallal, a 2010-ben megjelent Fénystopposok, azt követően pedig a 2014-es Darabok.

TUDOM MILYEN
2015
Megadó Kiadó
zene: Vad Fruttik
szöveg: Likó Marcell
számsorrend: 1. Utolsó adás // 2. Majom majom // 3. Gabi // 4. Részeg király // 5. Mi lenne jó // 6. Tudom milyen // 7. Gyújtsd fel! // 8. Túl kemény // 9. Hold // 10. Repülni roncsokat

www.vadfruttik.hu
www.facebook.com/vadfruttik

– Orosz Ilona Presscode –