Budapest, Debrecen – Debreceni kötődésű professzorok is elismerésben részesültek a közelmúltban.
Hároméves kislány fulladt meg egy Kinder tojás miatt
A gyerek azután került kórházba, hogy lenyelt egy kerékkel ellátott kis játékot, amely egy csokitojásban volt elrejtve. A kis kerék pedig az anyja elmondása szerint levált a játékról.
Múzsa-díj – A díjazott kívánsága az első
Miskolc – Már próbálják a Múzsa-díj gálaestjét a Miskolci Nemzeti Színház színészei.
Válogatott értékek
Debrecen – Magyar grafika – 40 művész, 40 grafika címmel nyílt kiállítás Máté László, debreceni műgyűjtő anyagából szerdán az MTA DAB-székházban.
Múzsa-díj – Az építészet a megfagyott zene
Miskolc – „Az orgonára feltekinteni olyan érzés, amely túlmutat a hétköznapok földretekintő világán.” Interjú: Puskás Péterrel, a miskolci Múzsa díj egyik alapítójával.
