Budapest – A címvédő Dudás Miklóst legyőzték 200 méteren a kajakosok idénynyitó versenyén, a Káposztásmegyeren ötödik alkalommal megrendezett Aquaworld Ergométeres és Medencés Sárkányhajó Kupán.
Disznótor és Vásárszövetség
Nyolcadjára tartottak közös disznótort, első alkalommal téli vásárt Derecskén, s ebből az alkalomból pártiumi és hajdú-bihari települések vezetői együttműködési megállapodást írtak alá a Vásárszövetség megalakításáról.
Csak
A Hermanból világosan elmagyaráz- ták, mi a baj, és erre nem válasz, hogy talán majd lesz pénz krétára, mert a vita nem a kréta körül forog. Az egész rendszerrel vannak a bajok. Súlyos problémákat okozott az átszervezés – ezt állapította meg a szakminisz- térium saját háttérintézménye is. Bujdos Attila írása.
Győztes nyírbátori főpróba Ibrány ellen
Egy héttel az NB III-as bajnoki rajt előtt a megyei I. osztály éllovasa, az Ibrány ellen tartotta főpróbáját a Nyírbátori FC.
A sporikat köszön- töttek Miskolcon
A Vigadóban tartották az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága Miskolc csoportja játékvezetőinek hagyományos évzáró-évnyitó taggyűlését, amelyen Balázs András megyei társadalmi elnök köszöntötte a síposokat.
