A bukiknál jelenleg nem fogadhatunk arra, hogy az olasz tréner veszi át a londoni klubot.
Nasr szerint nem gond, hogy késik az új Sauber
Felipe Nasr azt reméli, csapatának nem okoz majd különösebb problémákat az, hogy új autója csak a március elején kezdődő második előszezoni teszten gurul pályára először.
Hiába a jó számok az UniCredittől
A Reuters elemzői konszenzusában szereplő 140 millió eurós veszteséggel szemben 153 millió eurós adózás utáni nyereségről számolt be az UniCredit bankcsoport 2015 utolsó negyedévére vonatkozóan….
Csányi szinte biztosan megszerzi az OTP hibájából elbukott EB-jegyeket
Kedden közös sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, illetve Csányi Sándor, az MLSZ és az OTP elnöke, amin utóbbi bejelentette, hogy mindent megtesz azért, hogy…
Ennyibe fájhat, ha nyugdíjbizosításban teszel félre
Versenytársaikhoz képest drágák a befektetéssel egybekötött (unit-linked) biztosítások, a szolgáltatók a tetemes költségek elvonásához sajátos módszereket alkalmaznak. Megnéztük, hol mennyit kell…
