A két idegenben rúgott gól miatt óriási előnybe került a DVSC a Magyar Kupában.
Nem veszett el a sportos adókedvezmény
Mégsem veszíti el adókedvezményre való jogosultságát, aki az alap- vagy kiegészítő sportfejlesztési támogatás átutalását követően elmulasztotta a 8 napos bejelentési határidőt, január 1-jétől ugyanis módosult a vonatkozó törvény.
Leváltása előtt így szórná ki Obama az állami kasszát
Barack Obama kedden délelőtt előterjesztette az Egyesült Államok 2017-es pénzügyi költségvetését, amelynek összege 4,1 ezer milliárd dollár – írja az MTI. A költségvetés – az előzetesen…
Mélyrepülésben az olaj
Nem sokáig tartott az optimizmus a piacon: az olaj mélyrepülésbe kezdett és 30 dollár felé tart (sőt, a WTI már 29,8 dollárra esett), az amerikai részvényindexek 1 százalék körüli mínuszokat…
320 millió forintyni bírságot kell fizetnie a csaló bankvezérnek
A brit felügyelet közel 800 ezer angol fonttal (kb. 320 millió forint) büntette meg a „Londoni Bálna” néven elhíresült tőzsdei botrány vezetőjét, Achilles Macrist, aki Bruno Iksil tőzsdei kereskedő…
