Valódi téli kikapcsolódásra invitáljuk Önöket: tartson velünk január 30-án a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsangra, ahol a kocsonyalegendának is utánajárunk: miképpen pislog(ott) a béka a miskolci kocsonyában?
SZON bejegyzései
Dízelbotrány – Volkswagen: Európában nem kapnak kárpótlást a manipulált autók tulajdonosai
Brüsszel- A Volkswagen ugyan megerősítette, hogy az Egyesült Államokkal ellentétben Európában nem fizet kártérítést a csoport (VW) dízelbotrányában érintett autók tulajdonosainak, az Európai Bizottság és a cég azonban további egyeztetéseket folytat az ügyben.
Az MNB 69 millió forintra bírságolta a K&H csoportot
Budapest – A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 69 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértő állapot megszüntetésére kötelezte a K&H bankcsoportot a tőkeszámítási, számviteli, kockázatkezelési, fedezetértékelési, informatikai, illetve befektetési és belső szabályozási tevékenységét érintő egyes hiányosságok miatt – közölte a jegybank pénteken az MTI-vel. A K&H Bank tudomásul vette az MNB határozatát a pénzintézet közlése szerint.
MEAFC U18: A legjobbak közé kerülnének
Miskolc – A MEAFC veretlen junior csapata a Kiemelt Bajnokságba jutásért játszik bajnoki mérkőzést vasárnap a Körcsarnokban.
Jöjjön velünk! Miskolci városné- zés karneváli hangulatban
Valódi téli kikapcsolódásra invitáljuk önöket: tartson velünk január 30-án a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsangra, ahol azon legendának is utánajárunk, miképpen pislog(ott) a béka a miskolci kocsonyában.
