Amikor az eredeti épületet valamikor az 1800-as évek elején felhúzták, aligha gondolták, hogy bő kétszáz év múltán a pórnép kikapcsolódását fogja majd szolgálni. Páratlan eklektikusság Bakonszegen.
SZON bejegyzései
Tsz-épület is volt, most a környék kincseit őrzi – A Nadányi-kúriában jártunk
Bakonszeg – Két régiséggyűjtő szenvedélye mára közügy lett a településen és környékén.
Elkapták a férfit, aki halálra gázolta a gyalogost Nyíregyházán
A rendőrség őrízetbe vette a 29 éves nyíregyházi férfit, aki segítségnyújtás nélkül elhajtott, miután elgázolt egy 59 éves embert az Orgona utcán.
Elkapták a férfit, aki halálra gázolta a gyalogost
Nyíregyháza – A rendőrség bűnügyi őrizetbe vette a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható nyíregyházi férfit.
Molesztálták, egyikük levizelte a magatehetetlen 14 éves lányt, és mindezt levideózták
A vádirat szerint fiúk vodkával kínálták, a lány pedig rövid időn belül viszonylag sok alkoholt fogyasztott. Szédülni kezdett, ezért ketten átkísérték a másik szobába és lefektették az ágyra… Figyelem, felkavaró részletek következnek!
