Hajdúnánás – A Hajdúnánási Nyugdíjasok Internetklubja már el is búcsúztatta az óévet december 15-én, amikor egy finom vacsora elfogyasztása mellett a hetedik alkalommal tartottak összejövetelt a Teleházban.
SZON bejegyzései
Csodás adventi ajándék: hár- mas ikrek születtek Miskolcon
Bár Éva és párja, Sándor 2009-től házasok, mindössze három éve érezték úgy, hogy elérkezett az ideje a gyermekvállalásnak. Csakhogy sehogy sem akart besikeredni, maradt hát a lombikbébi-eljárás.
Balog Zoltán: 2015-ben mindenki előrelépett
Budapest, Nyíregyháza – Mindenki előre tudott lépni 2015-ben Magyarországon, részben a kormány intézkedései nyomán – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Videó: A tűzijáték indítása farpofából nem okoz élvezetet
Vannak dolgok az életben, amit nem feltétlenül kell kipróbálni. Ilyen például a tűzijáték indítása a fenekünkből, esetleg a garázsban robbantani valamit. De szerencsére vannak, akik kipróbálják helyettünk.
Megbotlottak a miskolci tánciskola vezetői, 300 tanuló csak papíron járt az órákra
Állami támogatással csaltak egy miskolci tánciskola vezetői. Olyan diákok után vettek fel pénzt, akik valójában nem jártak az iskolába. A NAV pénzügyi nyomozói ezer ember kihallgatásával derítették ki az igazságot.
