Öten már a döntőben, egy hely azonban még kiadó a január 23-ai eseményre. Hallgassa meg az elődöntős produkciókat.
SZON bejegyzései
Hárman meghaltak a Győrszemere és Tét közötti balesetben
Győr – Három ember meghalt a 83-as úton Győrszemere és Tét között történt balesetben péntek este – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t. Hárman megsérültek.
Kövér: ha akarná, az EU meg tudná oldani a migráció problémáját
Szolnok – Kövér László szerint az Európai Unió meg tudná oldani a migráció problémáját, ha akarná. Az Országgyűlés elnöke pénteken a Szolnok Televízió Fórum című műsorában azt is mondta, hogy nem érez ellentmondást a befogadástól való elzárkózás és a keresztény elvek között.
MVSC: erősítésre nem nagyon van kilátás…
Miskolc – Az élvonalbeli miskolci női röplabdacsapat szűk keretét még betegségek is sújtják.
Áldatlan állapotok uralkodnak a kiskörúti építkezés nyomán
Debrecen – Facsomó és sártenger is maradt az Erzsébet utcai építkezés után.
