A Cushman & Wakefield nyerte el a CPI Hungary kiskereskedelmi portfóliójába tartozó budapesti Europeum bevásárlóközpont és a soroksári, továbbá a dunakeszi Buy-Way kiskereskedelmi parkok üzemeltetési…
Portfolio.hu Online Gazdasági Újság bejegyzései
Évi 900 ezer ember foglalkoztatását segíti a munkahelyvédelmi akcióterv
A munkahelyvédelmi akció révén 2015-ben több mint 135 milliárd forinttal, a program 2013-as indulása óta pedig már 357 milliárd forinttal csökkentek a munkáltatók terhei – mondta el a Nemzetgazdasági…
Hirtelen ütni kezdték az olajat
Jókora fordulatot láthattunk a mai kereskedésben az olajnál, mely reggel még emelkedéssel próbálkozott, mostanra azonban a WTI több mint 3 százalékos esést mutat. Az általános tőkepiaci…
Négyszemközt tárgyalt Merkel és Hollande a fontos hét előtt
Francois Hollande francia államfő és Angela Merkel német kancellár a menekültválságról és a brit reformigényekről egyeztetett vasárnap Strasbourgban – közölték helyi források. A két ország…
Ezres nagyságrendű leépítés jöhet a Siemensnél
Létszámcsökkentést tervez a Siemens konszern szabályozástechnikai és ipari hajtómű gyártó üzletágában – értesült a Handelsblatt című lap. A Siemens hírügynökségi megkeresésre nem kommentálta a…
