Nyíregyházi Hír bejegyzései

Nemzetközi böllérversenyt rendeznek szombaton Napkoron

    Nyíregyháza, 2016. január 12., kedd (MTI) – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb téli gasztronómiai rendezvényét, a 15. Nemzetközi böllérversenyt szombaton (2016.0.16.) tartják Napkoron, ahová a korábbi évekhez hasonlóan több mint tízezer érdeklődőt várnak.

Támba Miklós főszervező az MTI-nek elmondta: mintegy huszonöt alkalmi hentescsapat idézi vissza a hagyományos falusi disznóölést, köztük az erdélyi Kaplony, Szatmárhegy és Erdőd településekről érkezők is, akik az anyaországitól értérő módon készítik és tálalják fel a finomságokat.
A napkorona udvarház területén a mangalica disznófajta feldolgozásában mérik össze tudásukat a böllérek, az általuk hozott állatoknak rendelkezniük kell a Mangalica Szövetség tanúsítványával is.
A versenyen a legjobb böllér címért küzdenek az indulók, de díjat kap a legnépszerűbb gárda is. A rendezvény szombat reggel 6 órakor veszi kezdetét a Nyíregyházával szomszédos településen.
Ahogy az egykor, sőt még ma is szokás a falvakban, a fogópálinka elfogyasztásával indul a nap, amelyek szintén versenyeznek, csakúgy, mint a nap közben felszolgált forralt borok.
Támba Miklós szerint különlegességnek számító gyümölcspárlatok is kerülnek az asztalra, így som, vadkörte vagy birsalma pálinka, a boroknál pedig a megannyi változatú ízesítés jelenti a ritkaságot, például a szegfűszegestől a narancsosig.
Az állatok kötelező elkábítása és kivéreztetése után a zsűri értékeli a húsfeldolgozást, a füstölésre és a hűtésre előkészítés mesterfogásait, illetve az elkészített toroskáposztát, hurkát és kolbászt is.
Az érdeklődők is megkóstolhatják a disznóölés hagyományos ételeit, italait, annak a böllérgárdának, amelyik sátránál a legtöbben fogyasztanak majd, a közönségdíj jár.
Miközben a böllérek dolgoznak, a várt tízezernyi érdeklődő szórakoztatásáról is gondoskodnak a rendezők, 8.30 órától az alkalmi színpadon egymást váltják majd a környék művészeti együttesei és országosan ismert előadók.

– MTI –

Meghalt David Bowie brit rockzenész

    London, 2016. január 11., hétfő (MTI) – Meghalt 69 éves korában David Bowie brit rockzenész – erősítette meg a hírt a művész képviselője hétfőn a Hollywood Reporter portálnak.
Az énekes-dalszerző és producer, aki több mint negyven évet átívelő karrierje során a glam rock, az art rock, a soul, a hard rock, a dance pop, a punk és az elektronikus zene világában is kipróbálta magát, január 10-én, vasárnap halt meg rákbetegségben.
“David Bowie békésen halt meg családja körében a rákkal folytatott 18 hónapnyi bátor küzdelem után. Sokan közületek osztoznak a veszteségben, mégis arra kérünk mindnyájatokat, hogy tartsátok tiszteletben a család magánéletét a gyász idején” – olvasható a művész hivatalos közösségi profiljaira feltett közleményben.
Bowie Blackstar című új albumának megjelenésével ünnepelte pénteken 69. születésnapját. A zenész 25. stúdióalbumán mindössze hét szám található, amelyek egytől-egyig elnyerték a kritikusok tetszését. Ugyancsak a múlt héten debütált az új album Lazarus című kislemezéhez készített videoklip is, amelyben Bowie egy kórházinak tűnő ágyban fekszik bekötözött szemmel.
A zenész, eredeti nevén David Jones számára a Holdra szállás előtt tisztelgő Space Oddity hozta meg a sikert, majd 1972-es The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars című albumával írta be magát a zenetörténetbe. Bowie a londoni mod szubkultúra és a japán kabuki, valamint a rock és a színház ötvözésével alkotta meg Ziggy Stardust nevű földönkívüli alteregóját.
Három évvel később a Young Americans albumról való Fame című kislemezével aratta első jelentős sikerét az Egyesült Államokban – a dal a toplista csúcsára tört -, majd egy évre rá piacra dobta Station to Station című korongját, amely harmadik helyre került az amerikai lemezeladási listán.
Legemlékezetesebb munkái közé tartozik a Let’s Dance, a Heroes, a Changes, az Under Pressure, a China Girl, a Modern Love, a Rebel Rebel, az All the Young Dudes, a Panic in Detroit, a Fashion, a Life on Mars, a Suffragette City és egy 1977-es karácsonyi szám Bing Crosbyval.
A zenélés mellett Bowie színészként is kipróbálta magát: haldokló bolygójának megmentésén fáradozó űrlényt játszott Nicolas Roeg A Földre pottyant férfi (1976) című szürreális filmjében, és a kritikusokat is meggyőzte Az elefántember Broadway-előadásában nyújtott alakításával.
Marlene Dietrich oldalán játszott az 1978-as Dzsigolóban (Dietrich csak az ő kedvéért vállalta élete utolsó filmszerepét), szerepelt a Boldog Karácsonyt, Mr. Lawrence! (1983) című második világháborús filmben és Poncius Pilátust formálta meg Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértése (1988) című alkotásában.
A Londonban született művész 1966-ban vette fel a Bowie művésznevet. Szaxofonon játszott és pantomimtársulatot alapított, majd leszerződött a Mercury Records-zal, amely 1969-ben kiadta a Man of Words, Man of Music című lemezét (Nagy-Britanniában David Bowie címmel jelent meg), rajta a Space Oddity című számmal.
A hetvenes évek közepétől megszállottja lett a dance/funk hangzásnak. 1977-ben adta ki Low című albumát, a Brian Enóval közösen felvett Berlin-trilógia első részét, amelyet a Heroes (1977) és a Lodger (1979) követett. Dolgozott a Queen együttessel, Mick Jaggerrel, Tina Turnerrel, a Pat Metheny Grouppal és másokkal. Megalapította a Tin Machine formációt, ám a banda nem aratott hatalmas sikert sem a kritikusok, sem a nagyközönség körében.
Az 1993-ban kiadott Black Tie White Noise című koronggal folytatta szólókarrierjét, két évre rá kiadta a Brian Enóval közös Outside című albumot és turnéra indult, amelyen a Nine Inch Nails volt az előzenekara.
Az évtizedek múlásával Bowie-ra rásütötték a kaméleon jelzőt, hangja, dallamvilága a legkülönfélébb stílusokban, hangszerelésekben is felismerhető volt. Közben arra is volt ideje, hogy barátját, Lou Reedet producerként segítse rocktörténelmet írni Transformer című lemezével, rajta a Walk On The Wild Side-dal. Hasonló szolgálatot tett Iggy Popnak is The Idiot című albumának produceri és társszerzői munkáival. 2006-ban Grammy-díjat kapott életművéért.
Bowie viszonylag csendben töltötte a 2004 és 2012 közötti időszakot, majd 2013-ban jelentkezett új albummal, amely a The Next Day címet kapta. Bowie összes addigi lemezét túlszárnyalva a korong második helyre került a Billboard 200-as amerikai albumeladási listán.
(http://www.hollywoodreporter.com/news/david-bowie-dead-legendary-artist-854364)

– MTI –

Budapesten lép fel két sikerdarabjával a nyíregyházi színház

    Nyíregyháza, 2016. január 9., szombat (MTI) – Budapesten vendégszerepel két sikeres darabjával februárban a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. A Szibériai csárdást a Nemzeti Színházban, a Dollárpapát pedig a Thália Színházban láthatja a fővárosi közönség.

Árgyellán Edina, a nyíregyházi színház marketingvezetője az MTI-nek elmondta, hogy a társulat művészei a Nemzeti Színházban február 5-én, a Thália Színházban pedig február 26-án lépnek fel.
Tasnádi István Szibériai csárdás című zenés, romantikus darabja a 2015. áprilisi bemutató óta szerepel a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei színház műsorán, és a nyíregyházi nézők kedvenc előadása – tette hozzá a marketingvezető.
Az ismert dallamokat, mulatságos táncokat, de drámai, megható pillanatokat is felvonultató, huszonkét szereplős darabban a budapesti közönség többek között Illyés Ákost, Kuthy Patriciát, István Istvánt, Illyés Viktort, Horváth Viktort, Lakatos Mátét, Bánhidi Krisztiánt és Nagyidai Gergőt láthatja.
Gábor Andor Dollárpapa című zenés komédiáját – amelyből az 1950-es években film is készült Rajz János főszereplésével – a február 24. és 28. között zajló 4. Thália Humorfesztivál keretében játsszák a fővárosi teátrumban a nyíregyházi művészek. A darabban, amelynek cselekménye két szálon fut, Szirmai Albert neves operettszerző dallami hangzanak fel. A főszerepet Józsa Imre játssza, és a szereplők között vannak a Móricz Zsigmond Színház vezető művészei is, például Bárány Frigyes, Pregitzer Fruzsina, Puskás Tivadar, Jenei Judit és Tóth Károly.
Árgyellán Edina beszámolt még arról, hogy a Móricz Zsigmond Színházban jelenleg két bemutatóra készülnek. Január 23-án a Túl zajos magány című darab premierje lesz, amelyet Ivo Krobot neves cseh rendező állít színpadra. Február 13-án pedig a Csoda és Kósza című gyermekdarabot mutatják be Harsányi Sulyom László rendezésében.

– MTI –
– Fotó: nyiregyhazaponthu –

Márciusban nyitják meg a Nyíregyházi Állatpark új létesítményét

    Nyíregyháza, 2016. január 9., szombat (MTI) – Márciusban nyitják meg a Nyíregyházi Állatpark új létesítményét, az Andok világa elnevezésű épületegyüttest, amely Dél-Amerika állatvilágának egyedeit mutatja majd be.

Gajdos László, az intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a létesítmény az állatkertnek otthont adó, Nyíregyházához tartozó Sóstógyógyfürdő 2,1 milliárdos komplex fejlesztési programja keretében épült meg 200 millió forintért.
Az épületegyüttes műszaki átadása már megtörtént, és megkezdődött a benépesítése is. Az elsőként betelepített dél-amerikai tapír már új élőhelyén hozta világra kicsinyét.
Az Andok világa elnevezésű létesítményt a tervek szerint a március 27-28-ra eső húsvéti ünnepek előtt nyitják meg.
Az igazgató kiemelte: az épületegyüttes nem mindennapi élményt nyújt majd, hiszen sajátos körülmények között, kalandparkszerűen, függőhídról tekinthetik majd meg a látogatók a távoli földrész állatait.
Látható lesz többek között a dél-amerikai őserdőkben élő félelmetes csúcsragadozó, a jaguár és egy másik macskaféle, a puma, valamint csuklyás majom, láma és vikunya is az állatpark új részlegében.
Gajdos László közölte azt is, hogy a létesítményben kialakítanak egy inka templomot, amelyben az Andok egykori indián őslakosainak kultúrájával ismerkedhetnek meg a látogatók.

– MTI –
– Fotó: navaponthu –

Fejleszti tiszavasvári üzemét a budapesti Járműszerelvényt Gyártó Zrt.

    Nyíregyháza, 2016. január 9., szombat (MTI) – Fejleszti, újabb csarnokot építtet tiszavasvári üzemében a budapesti Járműszerelvényt Gyártó Zrt. – közölte a magyar tulajdonú társaság vezérigazgatója az MTI-vel.

Forgács József Péter elmondta, hogy a cég a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban lévő telephelyén a harmadik üzemcsarnokot építteti fel, amely várhatóan június 30-ig készül el.
A beruházás értéke a csarnok technológiai felszerelésével és az épületben létesülő új irodai résszel mintegy 400 millió forint. A saját forrás mellett 200 millió forint összegű pályázati támogatást szeretnének felhasználni, amely elbírálás alatt van. Ezzel a 2012-ben kezdődött fejlesztés eléri az egymilliárd forintos beruházási értéket.
A vezérigazgató kiemelte: a fejlesztést követően azt tervezik, hogy önállósul a tiszavasvári üzem, saját könyveléssel és elszámolással rendelkezik majd.
A beruházás létszámfejlesztéssel is jár, a mostani 65 alkalmazott száma 90-re nő majd a szabolcsi telephelyen.
Forgács József Péter hozzátette: a zrt. célja, hogy az önállósuló tiszavasvári üzem a cég 2015-ben az előzetes számítások szerint elért 3,5 milliárd forint összegű árbevételének a felét hozza a következő években.
Tavaly a telephely bevétele a még nem végleges adatok alapján mintegy 800 millió forint volt.
A Járműszerelvényt Gyártó Zrt. a múlt évben több mint 400 milliós árbevétel-növekedést ért el, a 2014-es 3,1 milliárd forinthoz képest.
A társaság vasúti személykocsikhoz gyárt belső szerelvényeket, a vagonok üléseinek kivételével szinte mindent. Így például ajtókat, ablakokat, azok korszerű vezérlésével, mozgatás-technikájával együtt, valamint poggyásztartókat, információs paneleket, üveg válaszfalakat, burkolatokat, fogantyúkat, légcsatornákat, légbefúvó rácsokat és különböző tartókat, gyűjtőket.
A vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a termékek 99,85 százalékát exportálják.

– MTI –
– Fotó: mnoponthu –