Magyar település lesz Európa egyik kulturális fővárosa 2023-ban, a cím elnyerésére már idén lehet pályázni – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Pécsen, amely 2010-ben viselte az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet.
Napilapcsoport bejegyzései
Országosan mintegy 4300 erdei fülesbaglyot számoltak össze
Országosan mintegy 4300 erdei fülesbaglyot (Asio otus) regisztráltak a január második hétvégéjén tartott számlálás során – közölte Kovács Ágnes természetvédelmi mérnök, az önkéntesekkel végzett felmérés vezetője az MTI-vel. – Pécsi Napilap –
Havat és esőt is hoz a kettősfront
Ma fokozatosan megszűnik a csapadék, a következő napokban pedig száraz és hideg levegő uralja majd a Kárpát-medence időjárását. – Pécsi Napilap –
Mai névnapok és eredetük
Lóránd: A Lóránt, illetve kissé régies változata, a Loránd férfinév a germán Roland névből keletkezett az r és az l hang fölcserélődésével. – Pécsi Napilap –
Oscar-díjra jelölték a Saul fiát a legjobb idegen nyelvű filmek között
Oscar-díjra jelölte a Saul fia című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű alkotások között az amerikai filmakadémia, amely csütörtökön Los Angelesben jelentette be a legrangosabb hollywoodi elismerés végső esélyeseit. – Pécsi Napilap –
